A weboldal cookie-kat alkalmaz, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. Elfogadja?
Termékek Menü

Találd meg a stílusodhoz illő színt

Biztosan feltűnt már Nektek is, illetve sokat hallottatok a témáról, többek között mi is írtunk már róla, hogy nem mindegy milyen színt viseltek. Főleg nem mindegy, hogy milyen színt viseltek az arcotok közelében, hiszen arra különösen hatással vannak a színek. Egyes tónusok ragyogóvá, mások viszont fakóvá, szürkévé teszik az arcunkat, más színek pedig képesek éveket lefaragni vagy hozzáadni a korunkhoz, úgyhogy, ha nem szeretnék 10 évvel öregebbnek tűnni, nemcsak a ruha fazonára, de színére is érdemes odafigyelni.

Tegyünk arcunk mellé különböző árnyalatú kendőket, ruhadarabokat, és tanulmányozzuk milyen hatással vannak, hogyan mutatnak rajtunk. Ne legyünk zárkózottak, mindent színt próbáljunk ki, érhetnek meglepetések! Az hogy mely színek harmonizálnak velünk, függ a bőrünk, hajunk és szemünk színétől, és nem attól, hogy mely színeket kedveljük (bár azért nem árt, ha tetszik is számunkra a viselt árnyalat). Nem egyszerű megtalálnia megfelelőt, de a saját színetek megtalálásában segítségetekre van az évszakelmélet, mely szerint a színek 4 csoportra oszthatóak, értelemszerűen tavaszra, nyárra, őszre és télre. Ez a 4-es felosztás kevésnek bizonyult, így a 80-as években ezeken belül további 3 csoport került kialakításra, így összesen 12 típus létezik.

Egy-egy csoporthoz milyen színek tartoznak, és kinek milyen szín áll jól? Kezdjük mindjárt a nyár típussal. Az ide tartozó színek világosak, törtek, hidegek. Az ide tartozók bőre világos, rózsaszínes bézs, haja hamvasszőke, világos barna és a szemük is világos, legyen kék, zöld, barna vagy szürke. Ősz típusú színek a sötétek, a törtek és melegek. Az ősz típusúak bőre inkább világos, haja vörös, arany szőke, gesztenye barna, szeme pedig aranybarna, mogyoró barna, türkiz vagy szürkészöld. A tél típusba tartozó színek a sötétek, élénkek, hidegek. Bőrük és hajuk hamvas, szemük hideg kék vagy barna. És végezetül a tavasz típusba tartozó színek, melyek világosak, élénkek és melegek. Az ide tartozók bőre sápadt, világos vagy hamvas, szeme világos, élénk színű leginkább szőke, de lehet vörös és gesztenyebarna is. Reméljük sikerül megtalálnotok a számotokra kedves színekből azt az árnyalatot, amely jól áll nektek!

Tartalomhoz tartozó címkék: Blog
blog comments powered by Disqus